· Gyermeke gondtalan és biztonságos szórakozása:
· Fogászati stúdiónk speciális figyelmet fordít a családosokra. A célunk az, hogy az Anyukák és az Apukák, vagy a Nagymamák és a Nagypapák úgy részesülhessenek fogászati beavatkoztában, hogy közben biztonságban tudhatják Gyermeküket, aki ez idő alatt gondtalanul szórakozhat szeretteitől egy két méteres biztonságos közelségben. Mindezt természetesen úgy, hogy ez ne jelentsen további költséget a szülőknek, hiszen ez a szolgáltatásunk teljesen ingyenes és szolgáltatási árakba sem épül be.
· Ismerje meg orvosát:
· Filozófiánk szerint egy új páciensnek először még civil emberként kell megismernie fogorvosát. Lehetőséget biztosítunk az Ön számára, hogy az első látogatása alkalmával kötetlen formában ismerkedjen meg kezelőorvosával és alkosson benyomást róla. Az így kialakult emberi kapcsolat lehetővé teszi azt, hogy ne a klasszikus orvos-páciens alá-fölérendelt viszonyok közepette kelleje fogászati beavatkozásba részesülnie, hanem kötetlen pozitív hangulatban.
· Az Ön egyéni elképzelései:
· Fogászati stúdiónkban az embert, mint egységes érző személyt kezeljük, így különös hangsúlyt fektetünk az egyéni elképzelések megvalósítására és az egyéni érzékenység maximális figyelembe vételére beavatkozásaink alkalmával. Természetesen mindezt úgy tesszük, hogy nem kötünk szakmai kompromisszumot és Ön az elképzeléseinek és lehetőségeinek megfelelő, de szakmailag kifogástalan szolgáltatást kapjon.
· Az időtényező:
· Kezelési időbeosztásunkat úgy szervezzük meg, hogy pontosan annyit időt szánhassunk Önre, amennyire szüksége van. Kerüljük a céltalan várakoztatást a beavatkozások előtt és minimalizáljuk a rendelőben töltött időt.
· A természetesség:
· Figyelembe véve fogászati stúdiónk alapértékeit, az általunk felhasznált alapanyagok és technológiák az emberi szervezete legkevésbé terhelő beavatkozásokat tesznek lehetővé. Célunk az, hogy természetes és kíméletes megoldásokat javasoljunk Önnek, amely hosszú távon oldja meg fogászati- és az estlegesen ahhoz kapcsolódó egészségügyi problémáit.